13. fejezet
Búcsú a dzsungeltől
Kedves Gyerekek!
Eljött ez a pillanat is. Egyszerre szomorú és izgalmas.
Répi eddigi leghosszabb útja az Ibolya utca 32-ből a dzsungelbe vezetett Tigőrékhez. Tigőr óvta őt a dzsungeltől és a dzsungelt is óvta Répitől. Megtanult sok mindent, már a dzsungelen is és a térképeken is egész jól kiigazodik. Jól érezte magát itt a kis hóember, de nem ez volt az ő valódi otthona. Tekinthetünk erre egy hosszabb kalandként is.
Hol lehetnek Répi szülei vajon? Hol lehet az ő otthona? Nem tudja, de érzi, hogy tovább kell lépnie.
Eljött az idő, hogy továbbmenjen...
Készítette: Kovács-Buna Tímea(12)
Megerősödött és önálló lett, most már egyedül is keresztül tud vágni az erdőn, egyenesen a hóemberek falujába tarthat. Tigőrék biztos sajnálják, hogy elmegy Répi, megszerették őt, de ők is jól tudják, hogy Répinek a hóemberek között a helye, ahol nem okoz neki nehézséget, hogy folyamatosan hűtse magát, mert hát a dzsungelben, nem volt könnyű Répinek, hogy ne olvadjon el. Már beszéltünk erről, hogy igazán sok energiájába került, hogy megfelelően hűteni tudja magát.
Készítette: Hárosi Brigitta
Létezik vajon ilyen, hogy hóemberek faluja? Ha igen, akkor tényleg hóemberek laknak ott vagy csak ez a neve? A következő részben meglátjátok!
Készítette: Dobai Denissza (grafikus)
Egy szép verset szeretnénk megosztani, amelyet Tóth Emese Flóra, a papírszínház előadás mesélője költött.
Csak bolyongok, nem tudom merre járok,
mindenhol csak hatalmas falakat találok.
Körbevesznek, nem tudok kijutni,
Ha akarnék, se tudnék szabadulni.
Becsukom a szemem, nem futok már tovább,
Gondolatban lassan sétálok már hozzád.
A kezedet nyújtod, de mégsem éred el,
a szemeim már rég megteltek könnyekkel.
Felriadok és az álomnak vége,
de te itt vagy és itt maradsz végre.
